Baljós előjelekkel készültünk a Baráti Bőrlabda csapatának fogadására, ugyanis egy héttel korábban Hidegkúton a fél csapat megsérült. Összességében kijelenthető, hogy túl nagy árat fizettünk azért az utolsó pillanatban kiharcolt győzelemért.

Az első félidő enyhe vendég dominanciával telt, ők birtokolták többet a labdát, valamivel többször is próbálkoztak kapura lövéssel. Arról nem is beszélve, hogy egy szöglet utáni lecsorgó labda és egy büntető értékesítésével kétgólos előnybe kerültek a szünetre.

A második játékrészben viszont már felborult a pálya: semmi levegőt nem hagytunk ellenfelünknek, a saját térfelüket is csak elvétve tudták átlépni. Mindeközben mi olyan nihilizmust mutattunk be a vendég kapu előtt, amit nemcsak mi, hanem még az ellenfeleink sem hittek el. A 60. percben már három-négy gólos előnyben kellett volna lennünk, és ne feledjük, mindezt kétgólos hátrányból. Ehelyett maradt a 0-2, és mi pontosan tudjuk, hogy a futball büntet: jogos tizenegyest ajándékoztunk a Bőrlabdának, amit nem is hibáztak el, 0-3.

Ezután sem adtuk fel, változtattunk annak érdekében, hogy még több helyzetet alakítsunk ki. Jött is a még több helyzet, ugyanolyan ordító ziccerek mint a harmadik bekapott gól előtt, de ezen a napon egyszerűen be voltunk oltva gól ellen. És az még bosszantóbb az egészben, hogy nem a kapus fogott ki jó napot, simán nem találtunk kaput. Sem középről, sem üres kapura, sem 10 méterről, sem a gólvonalról, sem sehogy. Pedig még ekkor is megfordíthattuk volna a meccset és semmi meglepő nem lett volna benne a játék képe alapján.

A nagy rohamnak viszont nagyobb arányú vereség lett a vége: a gólt, gólokat hajszolva, az idő szorításában teljesen kinyílt a védekezésünk, mindent egy lapra feltéve támadtunk, ennek pedig könnyen bekapott gólok lettek az eredményei. Az utolsó negyedórában vendégeink beállították a 0-6-os végeredményt.

A nagyarányú vereség ellenére büszkék vagyunk a játékosainkra, mert az utolsó pillanatig, az utolsó leheletig küzdöttünk, és valóban hittük, hogy fordíthatunk még negyedórával a mérkőzés vége előtt is. Erre egészen sokáig teljesen reális esély is mutatkozott. Ezen a napon azonban egyszerűen semmi sem jött össze, viszont a pályáról emelt fővel távozhattunk, mindent megtettünk. Mindezek mellett a vendég csapat teljesen megérdemelten vitte el a 3 pontot, frissebbek és élesebbek voltak, jól menedzselték a találkozót, a kritikus időszakokat átvészelve, a lehetőségeikkel gyakorlatilag 100 százalékosan gazdálkodva.

Köszönjük a Baráti Bőrlabda FC csapatának a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a bajnokságban!