Rangadóra érkeztünk a Goldball Parkba. A negyedik helyezett fogadta a harmadikat, a két csapat között mindössze 1 pont volt a differencia a mérkőzés előtt. A mi oldalunkon a 33 megszerzett bajnoki gólunkból 26 hiányzott a pályáról, de ellenfelünk házi gólkirálya sem állt rendelkezésre ezen a találkozón.

Jól kezdtük a meccset, a 2. percben Sebők lépett ki a védők között, azonban ziccerben a felső lécet találta telibe. Az erős nyitány után az első negyedórában mezőnyjáték zajlott, nem igazán forogtak veszélyben a kapuk. Ezt követően viszont valóságos tűzijáték vette kezdetét, amelyből mindkét csapat kivette a részét. A 18. percben a Nimród középpályása, Nándori bődületes gólt zúdított 20 méterről a bal felsőbe, nem volt sansza Száz Balázs kapusunknak, 1-0. Nem sokáig volt előnyben a hazai együttes, a 21. percben egy véleményes, ám mindenképpen agresszív labdaszerzés után Kiss Beni indította Kerényit, aki a büntetőterületen belülre érve briliáns technikával lőtte ki a hosszú felső sarkot, 1-1. Két perccel később át is vehettük volna a vezetést, miután egy higgadt jobboldali labdakihozatalnál Márkóci szöktette Sebőköt, aki végignyargalt az ellenfél térfelén, de centerezéséből Kerényi rosszul találta el a labdát. Nem úgy a 26. percben, amikor is újra Sebők volt főszerepben, ezúttal is Márkóci passzával lógott meg, testével kizárta az őt utolérő védőt, majd elemi erővel bombázott a rövid felső sarokba, 1-2. Két perccel ezután újra Sebők talált be, Auth Andris védők mögé emelt labdáját higgadtan lőtte a bal alsó sarokba, 1-3.

Hogy ne legyünk túl sokáig nyugodtak, arról a 31. percben részben gondoskodtunk saját magunknak, amikor egy lesgyanús szituációban megálltunk reklamálni ahelyett, hogy a játékkal foglalkoztunk volna, Soós Gábor pedig köszönte szépen a nagyvonalú gesztust és egy szép csavarással megtalálta a bal alsó sarkot, 2-3. Nem zavarodtunk össze, a félidő legvégén miénk volt az utolsó szó: Auth indította nagyszerű ütemben a kilépő Kerényit, ő pedig ziccerben önzetlenül centerezett az érkező Sebők elé, akinek a mesterhármasával kialakult a 2-4-es félidei eredmény.

A második félidőben kevesebb gólszerzési lehetőséget engedtünk a Nimródnak, nekünk viszont ugyanúgy megvoltak a nagyon komoly ziccereink. Több ízben lezárhattuk volna a mérkőzést, azonban az első félidei jó helyzetkihasználásunk teljesen a visszájára fordult és egyszerűen képtelenek voltunk átjuttatni a labdát a gólvonalon. Ellenfelünk kapusa nagyszerűen védett és magabiztosan állt a lábán még az ő szemszögéből reménytelennek tűnő szituációkban is. Aztán a temérdek elpuskázott lehetőség egyszer visszaütött, amikor a 78. percben egy kapu elé ívelt labda Labundy-t találta üresen, a támadó pedig élt is a kínálkozó eséllyel, 3-4. A hátralévő szűk negyedórában már semmi érdemleges esemény nem történt, végül ha minimális különbséggel is, de győztesen hagytuk el a játékteret.

A Nimród SE-nek nem csak a BLSZ II-es, hanem a BLSZ IV-es csapata is egy rendkívül erős, szervezett és szép támadófocit játszó társaság. Egyetlen pillanatra sem lankadhatott a figyelmünk, csak maximális koncentrációval nyerhettük meg ezt a találkozót. Köszönjük szépen a mérkőzést és sok sikert kívánunk a bajnokságban!

Gólok: Sebők 3x, Kerényi
Asszisztok: Kiss B., Márkóci, Auth, Kerényi