Játékosaink novemberben ismét megszavazták, ki volt a hónap legjobb játékosa. A legtöbb szavazatot ezúttal a csapat egyik nagy visszatérője, Szvetnik Ferenc kapta. Őt ugyan korábban már bemutattuk, de így is akadt számára éppen elég kérdésünk.

Te voltál a legelső, aki a hónap játékosa lett a klubnál, most pedig az első, aki az ittmaradó játékosok közül megkapta ezt az elismerést. Mit jelent számodra, hogy ezt megkaptad?

Nem éreztem, hogy ez volt a legjobb hónapom (szoros is volt a küzdelem érte), de örülök, hogy ennyi kihagyás után is sikerült már  szezon az első felében megszereznem az elismerést!

Másfél év után jöttél haza Angliából, milyen újra Erőd-mezben játszani?

Sokat változott a csapat, sajnos nem a dobogós helyekért küzdünk, azonban mentalitásban sokkal előrébb tartunk mint ezelőtt, így jó volt erre hazatérni.

Alaposan átalakult a csapat, hogy érzed magad újra itthon és nálunk?

Az előző válaszomat tudom csak folytatni, jó hangulat uralkodik a csapat körül, még egy esetleges nagyobb zakó után is. Ez ritka ilyen szinten. A játékosállományunk nem csökken, hanem növekszik. Bevonzzuk az újabb embereket, hála ennek a kiváló közegnek.

Csatárként költöztél Angliába, a mostani szezonban jó pár poszton megfordultál. Hogy tetszett ez a kihívás?

Tetszett, jó volt hogy ki tudtam magam próbálni több pozícióban. Sajnos a kondim nem a régi, de remélem utol tudom magam érni a szezon második felében, ne adj isten a kövi szezonra.

Mi a célod 2026-ban?

Egyszerű, magam felé az, hogy visszaszereznem az önbizalmam kapu előtt, valamint a kondim fejlesztése, hogy a meccs végén is legyen erőm sprintelni. Csapatszinten pedig örülnék, hogyha feljebb tudnánk tornázni magunkat.