A bajnokság tavaszi fele márciusban vette kezdetét, ennek lezárultával pedig a brazil szurkolóknak szerettünk volna bepillantást engedni a kulisszák mögé. Klubunk közösségi oldalain tehették fel kérdéseiket, amelyekre alelnökünk, egyben vezetőedzőnk, Aranyossy Áron válaszolt.

Ban Moral, Jefferson, Vinícius: Hány osztály van Magyarországon? Melyik osztályban szerepel jelenleg a csapat?

Magyarországon három országos szint létezik: NB I, NB II, NB III. Alatta regionális bajnokságok vannak, mi a fővárosi csapatok rendszerében szerepelünk, a budapesti negyedosztályban. Ez leegyszerűsítve a magyar hetedosztálynak felel meg.

João: Hogyan működik nálatok a pénzügyi menedzsment?

A budapesti bajnokság amatőr, vagyis senki sem fizetésért játszik. Ez azt jelenti, hogy a játékosok tagdíjat fizetnek, amelyből a pálya bérleti díját, a bajnokságba történő nevezést és hasonló adminisztratív költségeket fedezünk.

Eduardo, Mateus: Milyen taktikát alkalmaz a csapata? Milyen felállásban játszik az Erőd?

Számunkra nem elsősorban a konkrét felállás a lényeg, hanem az, hogy lehetőség szerint mindenki részt tudjon venni a játékban. A szezon során 4-2-3-1-es és 3-5-2-es felállásban is játszottunk már.

Matheus: Hogy állnak a mérkőzéseitek a miénkhez (Fortaleza) képest? Milyen céljaitok vannak?

Egy kicsit szerencsétlenek voltunk, mert az első három meccsen versenyben voltunk, mégse szereztünk pontot. Azóta viszont megérdemelten nyertünk, majd hősies küzdelemben vívtunk ki egy döntetlent. Az őszi gyenge eredménysor miatt nem pozíciót tűztűnk ki célul, hanem azt szeretnénk, hogy összeálljon egy olyan csapat, amivel jövőre az élmezőnyhöz tartozhatunk.

Marcelino: Hogy áll az idei felkészülés?

Jól haladunk, sikerült komoly erősítést jelentő új játékosokat hozni. Ők tudásban és hozzáállásban is nagyon sokat segítenek, de a nyáron érkező játékosok is legalább ennyire fontosak. Még sok munka vár ránk, de ősztől, a következő szezontól abban bízunk, hogy már a tabella első felében lehetünk.

Bruno: Szeretnétek feljutni az első osztályba?

Az első három évünkben nagyon az eredmények határozták meg a terveinket, ám ez hosszú távon nem bizonyult kifizetődőnek. A mostani szezonban új alapokra helyeztük a klubunk működését, amelynek sikeressége nem azon fog múlni, hogy melyik ligában szerepelünk. Mindent szem előtt tartva, egyelőre nem tűnik reálisnak, hogy a budapesti másodosztálynál (BLSZ II) feljebb kapaszkodjunk.

Fabio: Hogyan lehet megvásárolni a klub mezét?

Még nem lehet, de dolgozunk rajta, hogy a következő hónapokban elérhető legyen.

Marcello, Gabriel: Lesz majd egyszer barátságos mérkőzés, vagy közös edzés a Fortaleza és az Erőd között a Castelão stadionban?

Egy álmunk válna valóra, ha valaha csapatként meglátogathatnánk a Castelaót, vagy együtt edzhetnénk a Fortaleza játékosaival. Ez viszont olyan anyagi teher lenne, amit nem tudunk vállalni.

Breu: Vannak vagy voltak brazil játékosaitok?

Még nem, de Mateus Leonival viccelődtünk, hogy ha visszavonult a profi futballtól, jöjjön velünk játszani. Egy nap talán sikerül összehozni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Erőd FC (@erod_fc) által megosztott bejegyzés

João: Szeretnék többet megtudni a külföldi játékosokba történő befektetésekről. Miért nem keresnek itt Brazíliában a fiatal tehetségeket az utánpótláscsapatokban?

Ahogyan korábban is említettem, mi egy amatőr csapat vagyunk. Nincs pénzünk arra, hogy Brazíliában nézelődjünk, átreptessünk, munkát keressünk bárkinek. Ez nem célunk és nem is tervezünk ehhez hasonló kísérleteket. Fontosnak tartjuk, hogy budapesti egyesület vagyunk, mi a budapesti futballéletet szeretnénk javítani, fejleszteni, a helyi közösséget építeni. Nagyon szeretjük a brazil barátainkat, igyekszünk a lehető legjobban tartani a kapcsolatot, de ez túlmutat a lehetőségeinken.

Clara, Ferreira: Milyen érzés edzeni a csapatot? Mit érzel az Erőd iránt?

Megtisztelő feladatnak tartom, az átalakult csapattal pedig nagyon jó a közös munka. Egészen más érzés úgy edzésekre, mérkőzésekre érkezni, hogy motivált, lelkes játékosok vesznek körül és nem nekem kell biztatni az embereket, hogy jöjjenek. Jóllehet, az előző korszak sokkal eredményesebb volt, egészségesebb légkör jellemzi már a klubunkat. Olyan, amit szerettünk volna és amely méltó Fortalezához. Ez pedig számomra a legfontosabb, mert eredményt bármilyen emberekkel el lehet érni, de jó légkört, jó közösséget, csak jó emberekkel lehet. Engem Fortalezában a közösség, a családias hangulat fogott meg, ezért azt szeretném, ha az én örökségem az lenne, hogy ugyanezt képviseli az Erőd Magyarországon is.