Csapatunk november 12-én játszott bajnoki mérkőzést a Henger VL FC-vel, amelyen a sűrű köd miatt nagyon nehezek voltak a látási viszonyok. Bár mindkét csapat szerette volna végigjátszani a találkozót, a játékvezető lefújta az összecsapást az 57. percben.

Ezt követően nem lehetett tudni, hogy marad-e a pályán elért eredmény, vagy megismételt mérkőzésre kerül sor. Ellenfelünk azonban annak ellenére, hogy 2-1-re vezetett lefújáskor, minden eszközt megragadott, hogy újra útjára indulhasson a labda. Már szeptemberben is nyitott, korrekt partner volt a halasztási kérelmünk idejében, sőt később is minden felmerülő problémánál nyitott és kompromisszumkész volt.

Klubunk ezúton is szeretné kifejezni nagyrabecsülését, amiért az amatőr labdarúgás legszebb értékeit szem előtt tartva, a fair play szellemében járt el minden helyzetben a Henger VL FC. Az amatőr labdarúgásnak ilyen egyesületekre van szüksége ahhoz, hogy egészséges, fejlődő, mindenki számára vonzó közösség legyen.

Köszönjük szépen a Henger VL FC korrektségét és igyekszünk a labdarúgás ünnepévé varázsolni a november 30-i megismételt mérkőzést!